Településeknek
A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely tevékenységei során számos településsel, önkormányzattal és közösséggel kerül kapcsolatba. Párbeszédre épülő átfogó tervezési folyamatok alatt törekszünk a partneri együttműködés kialakítására – legyen szó döntéshozói, várospolitikai szintről vagy szakmai, építészeti, szociológiai, tervezési területről.
Települések számára kialakított és bevált komplex tervezési szolgáltatások mellett több cselekvési területen is támogatjuk önkormányzatok munkáját. Az alábbiakban a legjellemzőbb megoldásainkat olvashatja:
Projekt Portfolió
A befektetői érdeklődés kielégítésére – mint információközpont – definiáljuk, elérhetővé tesszük az összes releváns fejlesztési tervet, illetve ingatlanfejlesztési projektet. A portfolió összeállításának célja, hogy az „befektetési kirakataként” szolgáljon mind a városfejlesztési, mind az ingatlanfejlesztői szakmának.
Városkutatás, benchmarking
Szakmai kompetenciaközpontként rendelkezünk azokkal az innovatív módszerekkel, esettanulmányokkal, nemzetközi városfejlesztési tervekkel, melyek segítségével új fejlesztési irányok összehasonlíthatóvá válnak, várható hatásuk elemezhető lesz. Átfogó, összehasonlító kutatásainkat komplex, stratégiai fejlesztési tervek döntéselőkészítési szakaszában javasoljuk alkalmazni.
Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS)
Atomizált projektek és esetleges fejlesztési tervek helyett született meg az EU által is támogatott IVS-rendszer, melynek célja, hogy stratégiailag összehangolja a különböző szektorok terveit, ezáltal téve hatékonnyá és egyben eredményessé egy-egy városrész, kerület illetve egész Budapest valamint a városrégió fejlesztését és fejlődését. A Studio Metropolitana a metropolisz különböző irányítási szintjein és területein aktívan részt vesz az IVS-készítések folyamatában, hatástanulmányok elkészítésében, akcióterületek kijelölésében, részletes kidolgozásában és a leendő fejlesztések közösségi programozásában, kommunikációjában.
EU-pályázatírás és -menedzselés
Budapest Önkormányzata és más megbízóink számára vállaljuk Európai Uniós pályázatok elkészítését, illetve általános tanácsadást. Olyan projektek generálásában, és előkészítésében veszünk részt, amelyek a város nemzetközi márkásítását tudják előmozdítani (Városháza Fórum, Budapest Szíve).Az elnyert hazai vagy nemzetközi pályázatok menedzselését, lebonyolítását is elvégezzük partnereinkkel együttműködve.
Klaszterszervezés és -menedzselés
Annak érdekében, hogy a városkormányzásban a lehető legtöbb potenciális érdekelttel hatékony aktív alkotó együttműködés legyen megformálva, a privát azaz a piaci és civil szektort is szervezzük, velük hálózatos partnerség létrehozását mozdítjuk elő. A Budapesti Kulturális Klaszter alapítójaként ismerjük azokat a keretfeltételeket, melyek a sikeres klasztermenedzsmenthez szükségesek.
Városmarketing és -menedzsment
Nagy tapasztalattal rendelkezünk IVS-tervekhez, köztér revitalizációhoz, fejlesztésekhez köthető közösségi kommunikáció tervezésében és annak értékteremtő kivitelezésében, PR kommunikációjában.
Nemzetközi városfejlesztői- és ingatlanpiaci kiállítások
Budapest Főváros képviseletében és a város nemzetközi pozíciói erősítésének szándékával műhelyünk koordinálja Budapest és a városrégió bemutatkozását Európa legfontosabb ingatlanfejlesztő kiállításain: a cannes-i MIPIM-en, a milánói EIRE-n, a müncheni ExpoRealon vagy a budapesti Property Forumon. Tevékenységünk a standtervezéstől az exkluzív kiadványok elkészítésén át a szakmai és protokoll-programok megszervezéséig terjed. Munkánk során intenzíven kooperálunk a Budapest Business Region ingatlanmarketing-klaszterrel, melynek alapító tagjai is vagyunk. Az utóbbi években egyre nagyobb visszhangnak örvendő nemzetközi vásárok kiemelkedő lehetőséget kínálnak Budapest fejlesztésében érdekelt települések, kerületek, köz- és piaci szereplők, közszolgáltatók, ingatlanfejlesztői projektek bemutatkozására is.




