Hírek
Budapest lehet a „Duna Fővárosa”
Publikálva: 2009-03-28
Új Duna Régió alakulását sürgetik a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig
Immár másodszorra ad otthont Budapest annak a nemzetközi szakmai találkozónak, amelyen a közép-európai régió Dunával foglalkozó szakemberei vesznek részt. A március 27-i „A fenntartható gazdaságfejlesztés a Duna Régióban” című DunaLog Konferencia célja, hogy a résztvevők megvitassák a Fekete-erdőtől a Fekete–tengerig tartó térség önálló régióvá, azaz az Európai Unió új, önálló közigazgatási egységgé alakulásának lehetőségeit. A Duna-menti településeket képviselő résztvevők a találkozón szándéknyilatkozatot írnak alá arról, hogy a Duna Régió közigazgatási központja Budapest legyen.
„A cannes-i MIPIM szakkiállításon elért siker után újabb komoly lehetőség nyílik meg a magyar főváros előtt, hiszen Budapest, mint az egyetlen dunai főváros az egyik legesélyesebb pályázó a Duna Régió központja, a „Duna Fővárosa” címre” – mondta el a konferencia előtt Gauder Péter, a konferenciát szervező Studio Metropolitana Kht. igazgatója. A városfejlesztési marketingközpont vezetője szerint az önálló régióvá alakulás előtt álló egységes fejlesztési övezet egyszerre jelent új kitörési pontokat a Duna-menti települések, így Budapest számára is a közlekedésben, a turisztikában, a kultúrában valamint a nemzetközi ingatlan- és vállalkozói piacon.
A pénteki DunaLog Konferencia vendégelőadója Peter Langer, a németországi Ulm város Duna-irodájának igazgatója, aki pénteken tárgyalásokat folytatott a városok közötti együttműködésről dr. Mérey Zsolttal, a Fővárosi Önkormányzat nemzetközi ügyosztályának vezetőjével és Gauder Péterrel. A találkozón szerződést is aláírtak a felek a Duna Régióval kapcsolatos közös stratégiai fellépésről. Ugyanezt a célt szolgálja az a május 6-án Ulmban megrendezésre kerülő „Duna Csúcs”, amelyen a Duna-menti országok miniszterelnökei tárgyalnak majd a szükséges együttműködésről.
A DunaLog Konferencia résztvevői szándéknyilatkozatot írtak alá Budapest régió-központi ambíciójának támogatásáról.
További híreink






